~Az élet olyan, mint egy levél..sosem tudod, mit tartogat számodra...
Este 11-re értünk a lakásba. Hát nem voltunk elragadtatva. A képeken teljesen máshogy nézett ki...Hát ez van, ezt kell szeretni. Talán egy festés majd helyre teszi. Viszont a bútorok tűrhetőek, egyelőre maradhat.
-Jonnie! Éhesz vadok!
-Ott van a bőröndömben a szendvicsed!
-De én nem azst akajok!
-Emma, drága! Csak az van, egyelőre...majd holnap elmegyünk vásárolni.
-Oké.
Kipakoltunk a szekrényekbe, de a másik szobából sikítást hallottam.
-Ááááááá! Jesszusom! Ez undorító!!!-sikítoztam én is a szobába berohanva.
-És rámesett! Érted?? Kinyitom a szekrényt és bumm!! Fúúúj de gusztustalan! Nem fogok tudni aludni! Inkább most lemosom az arcom, mert képen törölt a bomlásban lévő feje...De előbb hívom a rendőrséget. Hahó! Victoria Williamson. Egy hullát találtunk a bérelt lakásunkban. Nem, éppen most költöztünk be! Ne gyanúsítgasson! Nem én voltam! Nem, és azt hiszem most költözünk ki!-lediktálta a címet, aztán pakoltunk is vissza a bőröndbe.
-Mostmár értem, miért volt ilyen olcsó. De nem tudom feldolgozni a látványt...
-Pont te? Pedig olyan talpraesett vagy. Ugye Emma nem látta?
-Nem. Evés közben elaludt...érdekes.
Előkotorásztam a táskám aljáról (mert természetesen mindig amit keresek, a táskám alján van) a telefonom.
-Jóreggelt!
-Ahrr...
-Mi van kalóz?? Felkeltettelek?
-Szerinted? Csak te hívhatsz éjfélkor...
-Bocsi. Lehetne egy oltári nagy kérésem?
-Mondjad.
-Ott aludhatnánk nálatok, amíg nem találunk egy új lakást? Természetesen a nemet is elfogadjuk.
-Gyertek nyugodtan. Elmenjek értetek?
-Nem szükséges, nem akarlak ugráltatni. Hívok taxit.
-Dehogy, majd én elmegyek értetek. 10 perc múlva a ház előtt.
-Oké, akkor 10 perc múlva. Szoszi!
-Mi?
-Szoszi, mint szia. De ha szeretnéd, csoki.
-Neked is boldog karácsnyt!
Úristen, de hülyék vagyunk...
-Vic, 10 perc!
-Hova megyünk?
-Jake-hez! Cuccok?
-Konyhában!
-Kisasszony kérem! Ha kérdezem, figyeljen!-szólt rá a rendőr. (amíg telefonáltam, megérkeztek)
-Elnézést, rendőr bácsi!-láttam Vic-en, hogy élvezi, ahogyan a rendőr agyát húzza. Elég vicces volt, úgy beszélt, mint egy 5 éves.
-Na, kihallgattak. Azt mondtak, téged nem kell, mert nem láthattál semmit.
-Oksi, hála az égnek. Majd én járkáljak, hogy kihallgathassanak? Még az kellett volna... Gyere segíts lecuccolni!-elég érdekesen ment lehordás az 5. emeletről, főleg, hogy a lift elromlott. Szerencsére a harmadikon szembetalálkoztunk Jake-kel. Átvett néhány bőröndöt és segített ő is lehordani a csomagjainkat.
-Adjátok a cuccokat, gyors bedobálom a csomiba!
-Stipstop én ülök előre!-kiabáltam. Utálok hátul nyomorogni...
-Emmát segítsetek berakni a kocsiba, még mindig félálomban van és magától nem képes beszállni.-nagy nehezen becsatoltuk.
-Cuki a kocsid, Jake!
-Anyámé. Nem röhögni! Az én kocsim tuti nem ilyen lenne!-egy picike lila kocsi volt.
(azért sötét, mert sötét van)
Beszálltunk a kocsiba, én rögtön be is aludtam. Arra keltem fel, hogy valaki megfogja a kezem, amit a combomon pihentettem. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és kómás fejjel mosolyogtam rá. Elég hülyén nézhettem ki...-Itt vagyunk, ez a nagyszüleim háza. Ide jöttünk egy időre, amíg nem találunk házat. Igazából itt nőttem fel, aztán anyu meg apu elváltak, mi London közelébe egy kis faluba költöztünk, ott megismerkedett anya a húgom apjával és 1 évre rá született a húgom.
-Úgy látszik, neked is egy nagy kavarodás volt az életed... Inkább most nem kezdenék bele, majd máskor, mert soha nem lesz vége. Inkább menjünk aludni, hulla fáradt vagyok.-Jake behordta a cuccainkat, én Emmát vittem a karomba, Vic pedig SMS-ezett, gondolom Avannel.-Na most el kéne dönteni, hogy ki hol alszik. Van egy üres szoba franciaággyal.
-Majd ott alszik Vic és Emm. Nekem még a földön is jó.
-2 lehetőséged van. Alszol a kanapén vagy...
-Vagy?
-Alszol az ágyamban és én pedig a földön.
-Jó a kanapé. Nem akarlak kitúrni.
-Nem túrsz ki, nekem tökmindegy hol alszok...
-Najó alszok a te szobádban, mert nem akarok este egyedül lenni. De én alszok a földön.
-Ha te mondod...-nagy nyaggatás után végül rávett, hogy aludhatok nyugodtan az ágyába, mert ott melegebb van és kényelmesebb. Rendes tőle, hogy így felajánlja.
Lefekvés után még vagy 2 órát beszélgettünk, elmeséltem a történetem, hogy jutottam el New York-ig stb. Az is kiderült, hogy egy suliba fogunk járni, csak ő 1 évvel felettem.
-Igazából mi a neved?? Azt tudom, hogy Jake, de a teljes az mi?
-Ne nevess ki, légyszi!
-Dehogy. Mondd!
-Jacob. Jacob Steward.
-Komoly??
-Tudom, tök gáz. Jackson-nak jobban örültem volna...
-Nem gáz, én imádom.-mosolyogtam.
-A tied?
-Ne nevetni! Roxana Annabell Williamson.
-Szerintem szép.
-Dehogy! Az anyámon, apámon és a hatósági embereken kívül senki nem tudja, csak te. Bár nem hiszem, hogy a hatóságiakat érdekelné...
-Csak nekem mondtad el? Még a tesóidnak és az 1D-nek sem?
-Csak neked, senki másnak. Még Harry-nek sem. Szerintem olyan vénasszonyos az Annabell.
-Szerintem hercegnős.
-Dejó, hercegnő vagyok! Igazából a nagyimról kaptam. Bár ő már meghalt 10 éves koromban, de nem is nagyon foglalkozott velem. Max 5x látogatott meg. Meg mi se nagyon jártunk hozzá és nem is beszéltünk. Karácsonyra meg mindig pénzt küldtek anya kártyájára.
-Ohh...sajnállak.
-Köszi, hogy megértesz!
-Alap. Te, Ron!-ahh, már megin így hív...
-Szólj!
-Jóéjt!
-Neked is Jacob.-röhögtem.
-Haha, nem vicces Annabell hercegnő!-inkább nem válaszoltam, csak próbáltam elaludni. Eddig fel se tűnt, hogy álmos vagyok, cdak akkor, amikor abbahagytuk a beszélgetést. Néha rémisztően sokat beszélek...Bár egy ideig csak a plafont néztem és folyamatosan kattogott az agyam, de végül sikerült lehunynom a szemem.
*másnap*
Elég jól aludtam, de reggel eléggé megijedtem...Nem tudom, hogy de Jake mellett keltem. A mellkasán volt a kezem, azon a fejem, és az egyik lábam a testére felhúzva. Fejünk között egy macska. Mi?? Macska?? Nem tudom, hogy került oda macska...
Amikor kinyitottam a szemem, először fel se tűnt, de egy fél perc után leesett a szitu.Rögtön felültem és ezerszer bocsánatot kértem.
-Nehari! Nem akartalak kitúrni, nem direkt volt!
-Nem gond! Komolyan!
-De hogy kerültem melléd?
-Passz. Lehet, hogy leestél.
-Az előfordulhat. Rendszeresen leesek az ágyról... De felkelthettél volna
-Nem akartalak. Jól aludtál, nem volt szívem.
-Köszi, de nem haragudtam volna, ha felkeltesz, mert kényelmetlenül érzed magad.
-Nem mondtam, hogy kényelmetlenül éreztem magam. Aranyosan aludtál.-nem válaszoltam, csak mosolyogtam.
-És mióta vagy ébren?
-Fél órája kb.
-Ahh, simán szólhattál volna és csinálhattad volna a dolgod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése