30."Azért indulok el mindig egy nagy útra, hogy bennem is elinduljon valami."

SZIASZTOOK! ÉÉS MEGVAN A 30. RÉSZ IS ÚJ DESIGN-NAL! REMÉLEM TETSZIK MINDKETTŐ ÉS JÓ OLVASÁST!
~Az utazás lényege, hogy váratlan dolgok történjenek. Ez a kívánatos, ettől érdekes az egész. Alkalmazkodj a helyzethez, és próbáld meg kihozni belőle a maximumot.
-Jóreggelt Ron! Ébresztő!
-Neee! Még 5 percet! Csak 5-öt!-nyavajogtam.
-Mindjárt 8 óra és Emmát vinned kell átiratni.
-Ahh, nem akarok!
-De akarsz! Ébredj!
-Na jóóó! Segíts felülni!-nyujtottam Hazza felé a kezem.-Meddig lesztek itthon?
-Asszem délután 1-re megyünk rádiózni. Viszont tudod, hogy szombaton indulunk Ausztráliába?
-És ezt mikor mondtad?
-Most.ű-Hát kösz, közölhetted volna talán másképp...Na, összeszedem Emm-et, meg én is összekészülődök. Csáó!
-Ron, most haragszol?
-Szerinted?
Felkaptam magamra egy bő fazonú pólót és egy cicanacit, aztán felkeltettem Emmát és segítettem neki felöltözni.

(saját művem :D)

-Mit kérsz reggelire, cukorfalat?
-Kakaót!
-Jó, akkor én lemegyek megcsinálom.
Levágtattam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Tiszta csnd volt, gondolom még a fiúk aludtak. Már a lépcsőn tartottam visszafelé, amikor sírást hallottam. Berohantam Emmához a vendégszobába. A szoba közepén ült lehajtott fejjel és pityergett.
-Mi a baj, kicsim?
-Lesakadt a nuszim füle! Nézsd!
-Tessék, a kakaódat ide rakom az asztalra, átmegyek a másik szobába a varrókészletemért!
-Jó!
Nem is figyeltem Harry-re, de folyamatosan éreztem a tekintetét a hátamon. Amikor ki akartam menni az ajtón, nem tudtam.
-Ezt te csináltad??
-Félig.
-Azt hogy sikerült?
-Nem lényeg. Figyi, én nem akartalak megbántani.
-Hát sikerült...
-Sajnálom, azt hittem, hogy már mondtam.
-Pedig nem. Igazából azért haragszok, mert ilyen lazán kezeled, hogy elmész a Föld másik végére, tőlem akárhányezer kilométerre, és ez rosszul esik, mert olyan, mintha nem is számítanék neked olyan sokat...
-Egyáltalán nem így gondolom. Hányszor kérjek még bocsánatot?
-Nem kell. Hagyjuk a francba! Legalább képes voltál elmondani...
-Tudom, hogy most haragszol, de addig nem engedlek el, amíg nem fejezet be a duzzogást.
-Duzzogást? Nem duzzogok!
-Dehogynem!
-1000 dolgom van még, és Emm is vár már!
-Az ráér, de ez nem!-hátráltam pár lépést, de az ajtó utamat állta. Nekidőltem, Harry a kezeit a fejem mellé támasztotta és gyengéden megcsókolt.

 Még jobban az ajtónak nyomott, hogy a lábaim a dereka köré tudjam kulcsolni. Két csók között kérdezte:
-Haragszol még?
-Nem.
-Moost...tény-leg...men-nem...kell.-lassan leengedtem a lábaim a derekáról és még utoljára megcsókoltam. Olyan hirtelen nekinyomott az ajtónak, hogy az kiszakadt. Nem túlzok, komolyan. Akkorát buffant, hogy aki aludt még, biztos felkelt
-Uppsz...
-Menj, majd visszarakjuk a srácokkal valahogy. Vidd Emmát átiratni.
Felvettem a csizmám a csizmám, a sálam és a kabátom, segítettem Emmának is aztán kézen fogva mentünk ki az ajtón. Hihetetlen, hogy milyen jó a kapcsolatunk, most, hogy belegondolok, mindig én vigyáztam rá és én játszottam vele, mintha az én lányom lenne. De az utóbbi időben elhanyagoltam, és ezt szégyellem is...
*délután*
Emmát kiirattam és magamat is. Elmegyünk. Mindketten, hacsak Vic nem jön. Eldöntöttem, és elmegyek innen minél messzebb. Amióta találkoztam Harryvel, felfordult az életem. A suliból nagyon sokat hiányoztam, nincs időm pótolni, aztán még megjelent apu is. aki anyut "tönkretette". Szeretem a srácokat, de azt hiszem, így lesz a legjobb. Végre tudok a jövőmre is koncentrálni, a tanulásra és a szakmára. És szereznem kell egy munkát is, ha el akarom tartani Emmát. Merthát itthon nem hagyhatom. Felhívtam Victoriát, mert otthon nem találtam.
-Szia, hol vagy?
-Avan-nel egy kávézóban. Te?
-Itthon. Beszélnünk kéne, most. ONBV van.
-Megyek is!
Ezért szeretem Vic-et, mert akárhol is van, 5 perc alatt odaér hozzám, ha ONBV(Oriási Nagy Beszélni Való) van.
-Mi van, Ronnie?-rontott be az ajtón.
-Elmegyek.
-Már megint kihez akarsz költözni?
-Senkihez. Elköltözök Emmával. Messze innen.
-Megzakkantál?-fogta meg a vállam.
-Azt hiszem, így a legjobb. Szeretnék gimi után továbbtanulni, de itt még a gimi se megy. Rengeteget hiányzok. És nem akarok más pénzéből élősködni. Munkát keresek és majd este járok suliba. Csak mi ketten Emmával, hacsak te...
-Megyek.
-Komoly?
-Ez alap. Vigyázok rátok! Majd én elmegyek dolgozni, t meg elmész tanulni. Tudom, hogy neked sokat jelent a továbbtanulás. Majd én abbahagyom a sulit.
-Köszönöm!-megöleltem és lecsordult egy könnycsepp az arcomon, majd még egy és mégegy...
-Ezt megbeszélem Avan-nel.
-Itt van?
-Igen. Bemutassam úgy "hivatalosan", mit a barátomat?
Barát. A legfájdalmasabb szó. Itt hagyni a barátaimat, akik tartották bennem a lelket és Harry, akit igazán tudtam ÚGY szeretni, mint senkit még. Hülyeség ezt tenni, de néha kell a változás, hogy előre haladjunk, ne egy helyben totyorogjunk. Nekem is erre a változásra van szükségem, azt hiszem. Hogy hova megyek, még nem tudom, de szombaton indulni akarok.
-Hahó, föld hívja Ronnie-t! Itt vagy??
-Igen, persze. Bocs. Mit is kérdeztél?
-Bemutassam hivatalosan Avan-t?
-Aha.
-Kint van a kocsiban.
-Akkor majd én kimegyek hozzá, hogy ne kelljen bejönnie. Figyi, légyszi a fiúknak ne mondd el, majd én szeretném bejelenteni. Talán ma este.
-Jó. de lakásra honnan szerzünk pénzt?
-Majd albérletbe megyünk. Van spórolt pénzem, első óta gyűjtöm.
Vic szinte kihúzott az udvarra. Nem tűnt annyira megviseltnek, mint én. Szokásosan boldog volt, mint mindig. Mosolygott és a szeme csillogott a vidámságtól.
-Ronnie, ő Avan, Avan ő Ronnie.
-Hú de rég láttalak, kiscsaj!-ölelt meg.
-Igen, régen.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Mi a baj?
-Képzeld, Ronnie-val elköltözünk, hova is?
-Passz, csak el Londonból. Talán Amerika...
-Miért?
-Majd máskor elmondom. Nem gond, ha én itthon maradok Ronnie-val?-pislogott Avanre.
-Dehogy. Sziasztok!
Bementünk a lakásbnan és mindketten a kanapén fetrengve albérletet kerestünk a laptopjainkon. Már vagy 3 órája kerestünk, de semmi.
-Ez lesz az! Két és fél szobás, nappalival, konyhával, étkezővel és egy fürdő zuhanyzóval és káddal is. WC meg külön a fürdőtől.
-Ez jól hangzik. Ára?
-Pont ideális, nem kell tudnod. Ha munkát is találok, akkor tökéletes. Te addig keress sulit!
Még 3 óra keresgélés és már este 7 óra is volt. De végül suli is, ovi is és munka is lett. Telefonáltunk és várnak minket hétfőre. A lakás tulajával is beszéltünk, azt mondta, mehetünk.
-Sziasztok!
-Helló! Milyen volt a rádiózás?-kérdeztem a srácoktól.
-Énekeltünk, táncoltunk, röhögtünk, rajzoltunk. Csak a szokásos. Ja és egész Anglia röhög, hogy kiszakítottátok az ajtót.-nevetett Louis.
-Kösz, hogy megosztottad ezt a fontos hírt Angliával.
-De hát olyan vicces!
-Jó, nevessetek...
-Mit nézel?-ült le mellém Hazza.
-Az új sulim honlapját.
-Új sulid? Te is átiratkoztál?
-Aha.
-És hol van?
-New York-ban.
-Mi??
-Fiúk, beszélnünk kell! Légyszi vegyétek komolyan.
-Oké.
-Szóval...úgy döntöttünk, hogy el...el...el...ez nehezebb mint gondoltam. Nem megy! Bocs!-sírva felrohantam a szobámba.
-Minden oké?-nyitottak be mindannyian.
-Nem, de úgyis megtörténik...-nagy nehezen szipogva belekezdtem.-Elmegyünk. Hárman, el innen. Messze. Nagyon messze. Elköltözünk Amerikába. Tovább kell lépnünk. Nekem a tanulással kell foglalkoznom most, de itt nem megy, mert mindig veletek vagyok elfoglalva. Ne értsétek félre, nem ti vagytok a hibásak, hanem én. Nem bírok nem veletek törődni egész nap...Szívem szerint maradnék. de az eszem már rég New Yorkban van, azt hiszem- Hiányozni fogtok, de kérlek titeket, ne keressetek se telefonon, se e-mail-ben, se sehogy és ne rendezzetek semmilyen búcsúbulit! Mert csak még jobban visszatartanátok vele- Próbáljatok meg elfelejteni... Szombaton reggel hétkor indul a gép, mint nektek.
Nem szóltak semmit, csak egyszerre megöleltek. Mivel törökülésben ültem az ágyon. hátraborultam és röhögtem. Talán most utoljára...
-Szeretlek titeket!
-Mi is!-felelték kórusban. Hajh, de nehéz lesz itthagyni őket...
*szombat*
A fiúk egész héten kedveskedtek, kiszolgáltak, nevettettek és nagyon jól viselkedtek [:P]. Büszke vagyok rájuk, amiért ennyire aranyosak voltak. Az én legjobb barátaim! A reptéren még utoljára lelkiztünk és sírtunk egy sort. még a paparazzik sem érdekeltek. A búcsúzkodásban Harry-t hagytam utoljára.
Hazza. Szeretlek, és mindig is szeretni foglak. De szerintem hogy ne szenvedjünk a távolság miatt. hagyjuk abba. Nincs értelme így együtt maradni. Talán az egyetem vagy fősuli után visszajövök és ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.-suttogtam a fülébe, miközben megöleltem.
Nem válaszolt, csak a kezébe fogta az arcom és egy "talán már soha nem látlak" csókot adott. Mélyen a szemébe néztem és még utoljára beletúrtam a hajába. Imádom a göndör fürtjeit!
-Szia!
-Szia!
A meghitt pillanatot Vic törte meg, aki elhúzott tőle.
-Gyere már, lekéssük a gépet!
-Jó, megyek.-hátrafelé nézve integettem, amíg el nem tűntek a reptéri tömegben.-Már most vissza akarok menni...
-Nyugi. Az első pár nap sz.r lesz, de majd megszokod. Találsz majd valaki mást!
-Lehet, de olyat, mint ő, soha. Amúgy könnyen beszélsz, Avan Amerikában lakik.-nem válaszolt, de szerintem ő is jobbnak látta, hogy nem kezd el érvelni, mert tudja, hogy igazam van. A repülőre Vic és Emm tök izgatottan szálltak fel, de én majd bef.stam. Nem szeretem azokat a filmeket, amibe vér folyik, de a fiúk megnézették velem a Végső állomás 1-et. Na pont ezért féltem. Meg amúgy is, soha nem ültem még repülőn. A kétszemélyes székeknél természetesen maradtam egyedül, mert Emma és Vic egymás mellé akartak ülni, hogy együtt nézhessék a tájat. Hát kösz...itt maradtam egyedül és betojva. A legjobb párosítás. Természetesen nem az ablak mellé ültem, inkább átcsúsztam a másik helyre. A fülembe dugtam a fülhallgatóm és max hangerőn hallgattam a disco meg A TUCTUC [:D] zenét. Aztán átváltott a Little Things-re. Teljesen ledermedtem, nem is pislogtam, még levegőt se vettem. Gondolom az arcom is lefehéredett. Most tűnt fel igazán, miről is szól a dal. Mintha Eleanor-ról, Perrie-ről, rólam és szegény Dan-ről, aki már nincs "úgy" köztünk. De még mindig nagyon jóban vagyunk. Arra eszméltem fel, hogy valaki megböki a vállam.
-Minden oké? Láttam, hogy lefehéredtél. Rosszul vagy?-hirtelen a hang felé fordultam, de kár volt. Eddig nem voltam rosszul, de hirtelen szédülni kezdtem és a vérnyomásom az egekbe szökött.
-Nem, azt hiszem...
-Tudok segíteni?-huhú, ezt az alkalmat nem hagyhattam ki!
-Segítenél felállni? Kicsit megszédültem...járnom kéne egyet.
-Gyere!-nyújtotta a kezét és felhúzott.

 Ha nem kapta volna el a derekam, már biztos beestem volna az ülés alá...
-Biztos valami vírus. Nehogy elkapd!
-Nem érdekes. Jobban vagy?
-Asszem...mostmár igen.-hirtelen egy légörvénybe ment a repülő (gondolom), amitől és elvesztettem az egyensújom és a földre estem. Ahogy próbáltam megkapaszkodni a "nagyonhelyestalántúlságosanis" srácba, magammal rántottam. Ott röhögtünk a földön fetrengve. Ahogy elkaptam a tekintetét, feltűnt a gyönyörű zöldeskék szeme. Emlékeztetett Rá. És ahogy jobban megnéztem, a stílusa is hasonlított az Övére.
-Mit nézel?
-Bo...bocsi.-feleltem elpirulva. Komolyan, szerintem életemben először pirultam el. Hát egyszer mindennek eljön az ideje...Ez egy ritka alkalom.
-Semmi. Ha nézel, én is nézhetlek?-kérdezte vigyorogva. Még a mosolya is Rá emlékeztetett. Nem hiszem el, hogy mindenben őt látom...
-Ez meg milyen kérdés?? Engem nem lehet nem nézni!-röhögtem fel.
-Csinos vagy és ráadásul szerény is!-nevetett már ő is még mindig a földön fekve.
-Kösz, azért te se panaszkodhatsz...mi lenne, ha mondjuk felülnénk az ülésekre és ott beszélnénk? Szerinted mennyire néznek minket hülyének?
-Á, szerintem senki nem néz dilisnek minket. Amúgy jó ötlet. Én anyummal vagyok, úgyhogy kénytelen vagy magad mellé engedni.
-Ezt enyhe célzásnak veszem...
-Annak szántam.-mosolygott.-Elég jól felismered a burkolt célzásokat.
-Még jóhogy. 5 fiúval éltem együtt, volt időm kiismerni őket...
-Annyi fiútesód van?
-Csak lánytesóm van, az is 2.
-Ugye te nem vagy r...
-Nem vagyok ribi. Ne érts félre. Üljünk le és megmagyarázom.
-Jó, de előbb elmondhatnád a neved...
-Ja, el is felejtettem. Ronnie Williamson.
-Szép név. Én Jake Steward vagyok.-kezet fogtunk és leültünk. De miért fogtam még mindig a kezét??
-Az egész sztorim egy étteremben kezdődik.
-Inkább a lényeg érdekelne...
Olyan rossz volt a fiúkról beszélni...ha így haladok, nehéz lesz nem rájuk gondolni
-Na akkor. Ismered a One Direction-t?
-Ja. A húgom imádja őket. Hát én már nem annyira, nem az én stílusom.
-Tudod, melyik Harry?
-Igen. Az a göndör.
-Aha. Ő a csávóm.-rögtön elengedte a kezem.
-Ne hara...
-Bocs, helyesbítek. A volt csávóm. Velük laktam Londonban. És még a húgom meg az ikertesóm.
-Debaróó! Van ikred? Én mindig akartam egy ikertesót!Lehet egy kérdésem?
-Szólj!
-Megfoghatom a kezed?-nézett rám bociszemekkel.
-Ez hülye kérdés volt. Megengedtem volna simán, nem kell kérdezni. Ugye tudod, hogy piszok jól nézel ki?
-Ezt idézted a New Moon-ból, vagy komolyan gondolod.
-Reménykedtem, hogy ledobod a pólód.-röhögtem.-Láttad az alkonyatot?
-Az összeset. Van egy tinédzser húgom...na komolyan gondoltad?
-És melyik rész szerinted a jobb? A Braking Down 1 vagy 2?
-Egyik se. Na, nem akarsz válaszolni?
-"Azt mondta, nem léphetem át a küszöbét. Az ablakon jöttem..."
-Ron!-Ron-nak hívott?? Egy személy szólított így. Csak Ő. Idáig...
-Bocs, de el kell mennem a mosdóba...-felálltam és elszaladtam. Megmostam hideg vízzel az arcom és tárgyaltam magammal egy sort:
-Ronnie, térj  magadhoz! Szedd össze magad! Az 1D már a múltté. Most új életet kell kezdened!
-De olyan nehéz...gyengének érzem magam...-válaszoltam saját magamnak
-Most azonnal told ki innen a picsádat! Nézd, kb. 3 órája szakítottatok és máris itt egy új fiú, akivel boldog lehetsz!
Úgy bírom, amikor az agyam és a szívem vitatkozik...Kiléptem az ajtón, de azzal a lendülettel sikítva vissza is ugrottam.
-Jesszus! Nagyon megijesztettél!-olyan lazán támaszkodott a falnak, tiszta menőn nézett ki.
-Bocs. Egyben?
-Egyben. Asszem lenyugodtam.
-Sajnálom, hogy felzaklattalak...
-Nem a  hibád. Tudod, Harry-vel nagyon jól megvoltunk, indulás előtt szakítottunk. Igazából szeretjük egymást, de a távolság csak szétmarcangolt és belülről felemésztett volna. Ő hívott mindig Ron-nak... És én meg egyedül Hazzának, az ismerősei között. Nézd a nyakláncom.-előhúztam a pólóm alól, amit idáig jól elrejtettem.-Ez a szerencsenyakláncom. Soha nem veszem le...
-Gyere ide!-szorosan magához ölelt. Jól esett egy kis vigasz.
-Ti most hova mentek?
-Ösztöndíjat kaptam egy New York-i suliba. Anyával jöttem, a nagyiékhoz megyünk. A húgom meg otthon maradt apával. Te?
-Anyám, apám megzakkant, én pedig a tanulásra szeretnék koncentrálni, ami Angliába nem ment...úgyhogy a tesóimmal költözünk. Most én vagyok a pótanyja a kishúgomnak.
-Sajnállak. Figyu, ha kell segítség szóljatok. Anya biztosan figyelne a húgodra, imádja a gyerekeket.
-Ez rendes tőled.
Amíg le nem szállt a gép, megállás nélkül beszéltünk. Kiderült, hogy két utcányira fogunk lakni egymástól, és ugyanabba a suliba megyünk, csak ő 1 évvel fölém. Mindketten fotósok leszünk. És ez egy Dual gimi, ami azt jelenti, hogy 2 hét suli, 2 hét munka. Így a tandíjat tudom fizetni és még marad egy kis zsebpénz is.
-Hazavigyünk titeket? A nagyi jött értünk.
-Nem kell, kösz. Úgyse férnénk be.
-Ó, tényleg. Itt a számom, ha valami kellene.-nyomott egy cetlit a kezembe.
-Jó, majd hívlak.
Néztem, ahogy kihajtanak a reptérről a főútra és eltűnnek a látóhatáromból.
-Te mázlista! Máris bepasizol? Hmm??-bökdösött oldalba a könyökével Vic.-És még te nyavajogsz, hogy úgyse találsz senkit...
-Azt hiszem, igen. Aranyos srác.
-És helyes is.
-És vicces. Meg olyan szép a mosolya, és a szemei...ááá- minden Rá emlékeztet.
-Próbáld benne meglátni nem Harry-t! Azt nézd rajta, amiben más, amiért önmaga!
-Lehet. Fogjunk egy taxit, nem akarok itt éjszakázni...így is már késő van.