~Félreteszem az érzéseim, és mosolygok fájdalmam minden másodpercében. Ne aggódj miattam, csak akkor fáj, amikor lélegzem...
Amikor kiléptünk, nagy szörnyűséget láttunk. Egy lány feküdt a járdán, alatta vértócsa. Mindenki aggodalmasan körégyűlt, csak Niall állt félre telefonálni. Gondolom a mentőket hívta. A többieket félrelökve odatérdeltem a lány mellé.
-Vigyázzatok innen! Jártam elsősegélyre, talán tudok valamit csinálni!-végignéztem a lány testén. A vállán egy nagy seb. Meglőtték. És a feje is be volt törve. Gondolom, ahogy összeesett. Az utcáról egyre több ember jött oda és szörnyülködött.
-Még van pulzusa! Niall mikor ér ide a mentő??
-Kb. 10 perc.
-Oké! Addig bekötözöm a fejét és a lövés helyét is le kéne szorítani.-vettem egy mély levegőt, összeszorítottam a fogaimat és nekiláttam. A kardigánomat a feje köré tekertem, Harry pulcsiját pedig óvatosan rászorítottam a sebre. Mire kiért a mentő, örökkévalóságnak tűnt.
-Hozzátartozók?-kérdezte az egyik.
-Nem. Csak itt találtuk a földön. És nem hagyhattam, hogy elvérezzen!
-Köszönjük kisasszony! Ha nem lépet volna közbe, talán elveszítettük volna!-csukta volna be a kocsi ajtaját de én megállítottam.
-Várjon! Bemehetnék vele?
-Akkor siessen!
-Skacok, majd telefonon beszélünk!
-Én is megyek!-nyúlt a karom után Hazza.
-Nem, maradsz a többiekkel, eléggé lesokkoltak...
*korházban*
Mivel a talált lányt műteni kellett, én a folyosón ültem türelmetlenül a kezemet morzsolgatva és a cipőm orrát bambulva. Nem tudtam feldolgozni, mi is történt és hirtelen milyen hősiessé váltam. Meg kell mondanom, azért büszke vagyok magamra. A kórház nagyon szép volt, de ezt nem tudtam most nagyon értékelni...
1 óra múlva kijött az orvos. Rögtön rárontottam:
-Hogy van? Sikerült? Bemehetek hozzá??
-Sikerült megmenteni, hamarosan felébred, bár elég rossz állapotban van....még várjon pár percet és be is mehet hozzá.
-Köszönöm.-visszarogytam a székre és még várhattam fél órát, mire behívott a nővérke.
-Tessék bejönni! Addig én elmegyek!
Félve leültem az ágy melletti székre. A lánynak csak résre volt nyitva a szeme és köszönni is alig tudott.
-Tudom, hogy nem ismersz, úgyhogy bemutatkozok! Ronnie vagyok, én találtalak meg az utcán.
-Köszönöm. Én Phoebe vagyok.-suttogott. A hangjában érződött a fájdalom és a félelem.
-Megmondanád hol laksz? Értesítem a szüleidet.
-Nincsenek szüleim...elhagytak. A testvéreimmel élek, de nekik szólhatsz.-lediktálta a címet, én rögtön hívtam egy taxit és elvitt. A ház előtt megálltam pár pillanatra és erőt gyűjtöttem. Nem nagyon kívántam, hogy embereket sokkoljak le és rémítsek meg. Közelebb léptem és bekopogtam. Egy fiú nyitott ajtót. Egy elég dögös fiú...:)
-Helló. Bocs a zavarásért, de...a tesódról lenne szó. Phoebe-ről.
-Szia. Gyere beljebb!-átkarolta a vállam és bevezetett a nappaliba, ahol egy kislány és egy kisfiú játszottak, a kanapén pedig kábé velem egyidős fiú és lány tévézett.
-Sziasztok!-intettem nekik.
-Skacok! Figyeljetek kicsit ...hogy is hívnak!
-Ronnie vagyok. Szóval Phoebe-ről szeretnék beszélni veletek. Valaki lelőtte...-5 nagy, kikerekedett számpár mért végig, végül az a srác aki bevezetett, megfogta a két vállam, maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett az eszméletlen kék szemeivel.
-Mondd, hogy nem igaz! Kérlek!
-Mondanám, de sajnos az...a kórházban van. ÉL, bár elég rossz az állapota...azt hiszem 2-3 hétre benntartják. Nyugodjatok meg, vigyázok rá és minden nap meglátogatom! És ha be akartok menni hozzá, csak hívjatok. Megadom a számom neki-mutattam a mellettem álló ajtónyitó fiúra-...hogy is hívnak??
-Austin.
-Jó, kösz. Akkor Austinnál megtaláljátok a számom. Én megyek is! Nyugodtan hívhattok este is, ha nem bírjátok ki Phoebe nélkül.
-Várj még be se mutatkoztak a többiek!-fogta meg Austin a kezem.-Maradj még!
-Rendben.
-Én Dave vagyok, ő pedig az ikertesóm, Hayley! A kicsik pedig Robbie és Hannah.
-Sziasztok! Jó, mostmár tényleg megyek! Vár a barátom!
-Hogy hívják a barátod?-kérdezte Hayley.-Gyer, ülj le!
Beültem az ikrek közé és beszélgetni kezdtünk. Jó kis beszélőtársra találtam :P
-Harrynek. Nem messze lakunk innen.
-Az én leendő pasimat is Harry-nek hívják!-mosolygott rám..-A One Direction-os Harry. Tudod ki az?
-A-ahaa...ő a ...pasim.
-Miii???-csodálkozott.-Bocs, ne haragudj, nem akarom elvenni, ne érts félre...
-Oké, elhiszem! Ha szeretnéd, eljöhetnétek velem egyszer hozzánk. Bár most nem oda megyek a lakásunkba, hanem amyukámhoz cuccokat pakolni.
-És ha csak én mennék??-kérdezte Hayley.
-Felőlem! Ha nem haragudmak meg a többiek!
-Dehogy, menjetek!-felelte szomorúan Austin.
-Tutira?-kérdeztem vissza.
-Ja. Sziasztok!-végigölelgettem a kicsiket, Dave-et meg Austin-t. Kicsit tovább ölelt, mint kellett volna, gondolom a húga miatt biztos szomorú. Nem várom el, hogy tök vidámak legyenek Phoebe balesete után...Karon fogtam Hayley-t és megcsörgettem anyát, hogy jöjjön értünk.
-Szia anyuci! Ráérsz?
-Szia kicsim! Éppen dolgom van...
-Akkor hogy menjek haza a cuccaimért? Majd holnap visszaviszed a fiúkhoz. Hívd Harry-t, hogy menjen érted.
-Na jó! Szeretlek.-leraktam a telefont és hívni kezdtem Hazza-t. Hayley értetlenül nézett rám, én csak tátogtam, hogy "mindjárt megtudod".
-Szia!
-Szia szívem! Mondjad!
-Otthon vagytok?
-Ühhüm. Mert?
-Nem jönnétek el értem? Vagyis értünk?
-Hol vagy és kivel?
-Nyugi, nem csinálok hülyeséget!
Lediktáltam a címet, amíg vártunk, leültünk a lépcsőre beszélgetni.
-Hayley!
-Hívj Lulu-nak! Mindenki úgy hív, csak itthon nem...
-Rendben. Szóval Lulu, nem tudunk hazamenni anyához, mert nem ér rá, de ha szeretnél, jöhetsz velem a villába a fiúkhoz.
-Kik azok a FIÚK?
-Az 1D. Harry, Louis,...
-Ne is folytasd! Ez kérdés volt?? Ki ne akarna elmenni hozzájuk? Akkor most kire várunk?
-Harry jön értünk. Nézd, itt is van!
Lulu ugrándozva integetett és sikítozott. Harry lazán intett neki, én már be is száltam a kocsiba, Lu meg nem mert hozzányúlni a kocsihoz.
-Ez jól van?-súgta oda Hazza.
-Asszem ja. árj, kinyitom neki az ajtót!-vigyorogtam.-Hayley, az isten szerelmére szállj már be!
Végre észhez tért, beszált és elindultunk a villa felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése